Költözik az Országgyűlés: kiderült, mennyi ideig tarthat a Parlament rekonstrukciója
Kezdődik az Országház felújításának előkészítése, maga a beruházás csak évek múlva indulhat.
A Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, „a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül József Attila szobra.
A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül – jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője az április 11-én, József Attila születésnapján, a költészet napján tartott sajtótájékoztatón.
A Kossuth-tér átalakítását célzó Steindl Imre Program során jelentősen megújul a dunai rakpart is: többek között megszűnik a Parlament déli oldalánál található gépkocsifelhajtó, így a folyóparti korzó az Erzsébet-hídtól a Margit-hídig gyalogosan is végigjárható lesz – közölte Wachsler. Vadász György elmondta, hogy az általa készített tervek szerint a Dunánál címet viselő József Attila-emlékmű a tér átrendezése során erre a sétányra, a jelenleginél méltóbb, „a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül.